III. Országos Terapeuta Találkozó

Időpont: 2025. november 20. 16-19 óráig
Helyszín: BHRG Alapítvány központja – 1094 Budapest, Liliom utca 48. fsz

Mozogj és segíts

Október 11-én szombaton ismét megrendezésre került a BHRG Szabadegyetem Budapesten. Idén a szakmai esemény középpontjában a reflexek álltak, elméleti és gyakorlati megközelítések, valamint kerekasztal-beszélgetés várra az érdeklődő szakembereket és szülőket.

Ingyenes telefonos szülőkonzultáció

Várjuk azoknak a szülőknek a jelentkezését, akiknek kérdésük van gyermekük fejlődésével kapcsolatban!

podcast
Már a honlapon is elérhetőek a Fejlődjünk együtt! podcast adásai!
Előző
Következő

Hiszünk abban, hogy minden gyermek megérdemli, hogy a lehető legtöbbet hozza ki saját képességeiből.
Ennek az esélyét szeretnénk megteremteni a saját fejlesztésű TSMT®/HRG módszerek által.

Esélyt minden gyermeknek!

Védőangyal Program

Azért dolgozunk, hogy minden gyermek megkapja egy teljesebb élet esélyét!

Hálásak vagyunk önkéntes terapeutáinknak, akik szakmai tudásukat és idejüket adják a rászoruló gyermekeknek, ezzel támogatva őket, hogy kibontakoztathassák a bennük rejlő képességeket.

Keressük azokat a JÓTEVŐKET, akik adományukkal támogatják ezt a programot, ezáltal még több rászoruló gyermek megkaphatja a felmérések, fejlesztések lehetőségét.

ÉVENTE

TSMT® Terapeuta vagy? Legyél Te is Védőangyal!

A BHRG Alapítvány Védőangyal program célja, hogy esélyt és lehetőséget teremtsen a hátrányos helyzetű és rászoruló gyermekeknek és családjaiknak.

Hadrévy Borbála a Védőangyal Programról

Legyél az adománygyűjtő követünk!

Segítségeddel rászoruló gyerekek kaphatnak fejlesztést a Védőangyal programban.

Jelentkezés: írj nekünk a tamogatas@bhrg.hu címre 2025. november 20-ig, és segítünk elindítani a kampányodat!

Kövess minket, hogy minden érdekes és értékes programunkról értesülhess!

[mailpoet_form id=”2″]

Támogatóink

Megosztás:
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.