Kedves Olvasó!
Hat szervezet fogott össze Izlandról, Magyarországról, Romániából és Szlovákiából, hogy partnerséget kötve megalapíthassák a Bio-Trio projektet. A cél az egészséges kommunikáció kialakítása volt a speciális nevelési igényű gyerekek szüleik, valamint a gyerekekkel foglalkozó szakértők és szakemberek között.
A BHRG Alapítvány Erasmus+ együttműködési program keretében a partnerekkel közösen hozta létre a "Fejlődjünk együtt!" tájékoztató füzetet 0-6 éves korú gyermekeket nevelő szülők számára. A kiadvány a 10 életkori szakaszban felsorolja az adott időszak fejlődési mérföldköveit, segítve a szülőket, hogy kompetensek legyenek szülői szerepük teljesítésében. Fontos, hogy a szülők együtt örüljenek a sok pozitív változásnak, de észre vegyék azt is, ha valami „másként” fejlődik.
Ezt a kiadványt egy, a kommunikációról és az együttérzés fontosságáról szóló képzés ihlette, ezáltal a szülők is könnyebben tudják majd követni a gyermekük fejlődését, valamint egyszerűbben juthatnak hozzá a megfelelő segítséghez.
Az ingyenes kiadványból kiderül, hogy mit is kell tudni a korához képest a fejlődésben lévő gyermeknek.
A letölthető kiadvány
RÁDIÓRIPORT MADÁCS ANITÁVAL > Csillagpont Rádió > 2021. febr. 1.
További infók
Köszönet az Erasmus + támogatásáért, illetve a projektben résztvevő szakembereknek!
Ingibjörg Jónsdóttir, Soffía Guðmundsdóttir, Hildur Arnar Kristjánsdóttir, Björg Guðmundsdóttir Hammer, Guðrún Erla Árnadóttir, Vágner Judit, Kárpáti Rita,
M
adács Anita
, Marschalek Eszterk, Pasztor Sári, Jana Muranska, Fazekas Brigitta, Gáll Anita, Berglind Grétarsdóttir, Menzák Szabina, Galgóczi Zsiday Krisztina