Szakértelmünkkel segítették az E.ON önkéntesei a BHRG Alapítványt

Hatodik alkalommal rendezték meg az E.ON Pro Bono Maratont. Az önkéntesek idén – egyebek mellett – korai fejlesztéssel és hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó civil szervezetek munkáját segítették. A vállalat 2016-ban egészítette ki hagyományos önkéntes tevékenységeit azzal, hogy szakértőik tudását is felajánlották a hazai nonprofit szervezetek számára.

Tovább…