Iskolakezdés – Beni története
Közzétéve: 2022.01.17. 2:55BHRG Modell
Köszönjük az interjút Beni anyukájának, minden jót kívánunk az iskolakezdéshez! 🎒👩🏫
2021. augusztus 30. · Jövő héten kezdődik az iskola! Ennek kapcsán beszélgettünk egy hozzánk járó autista kisfiú, Beni anyukájával, aki most fogja kezdeni az első osztályt egy Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben. Szó volt az eddigi óvodai tapasztalataikról, az iskolához kapcsolódó várakozásaikról és felmerülő aggályaikról.„Nehézséget okozott az óvodában, hogy nem volt férőhely autizmus specifikus csoportban, így a halmozottan sérült gyermekek mellé került, de ez nem a megfelelő közeg Beni számára, ugyanis itt nem volt autizmus specifikus szakember.Ezáltal magánfejlesztésekre tudtuk csak Benit vinni, az intézményben csak olyan pedagógus segítségére számíthattunk, aki magát képezte ki ezen a területen, és ő sajnos nem is maradt sokáig. Ezután nem is azt a bánásmódot kapta Beni, amire szüksége lett volna, sem azt a fejlesztést, amit elvártunk volna az óvodától. Így jobbnak láttuk kivenni őt, és az utóbbi 1,5 évben csak magánfejlesztésekre jártunk.Amitől leginkább tartunk az iskolával kapcsolatban, hogy túl nagy elvárásokat fognak támasztani Beni felé. Mi is megkaptuk a tanszeres listát, ugyanazokkal az eszközökkel, mint mindenki más. De Beni mindent meg szeretne enni, ami a keze ügyébe kerül, ő nem tud úgy ragasztót vagy ollót használni, mint mások, ha csak úgy elé rakják. Neki kell egy dedikált segítő, aki végig mellette van, és vezeti a feladatokon.A másik aggodalmunk, hogy tart a gyerekektől, nem együttműködő csoportban. Viszont a felnőttek jelenlétét és segítségét igényli, ezáltal elsősorban az a fontos, hogy a pedagógussal jól jöjjön ki, akkor már nyert ügyünk van. Egy 8 fős osztályba került most be, összesen 4 pedagógussal, asszisztenssel és segítővel, így izgulunk, hogy hogyan fogja viselni, be tud-e illeszkedni. Amit a legjobban várnánk, az az lenne, hogy újból legyen egy olyan pedagógusa Beninek, akivel szívesen működik együtt, akit ha meglát, kiugrik a kezemből örömében, és nem okoz nehézséget, hogy otthagyjam. És persze a legfontosabb, hogy fejlődjön, új dolgokat tapasztaljon és tanuljon. Amíg szívesen járt óvodába, rengeteget tanult, a végén már ott is beszélt, mondókázott a többiekkel. Ezt szeretnénk az iskolától is, hogy ne csak megőrzésre szolgáljon, hanem egy új világ nyíljon ki Beni felé, ami számára is izgalmas és érdekes, szeressen oda járni!”Beni lassan négy éve jár a TSMT Fejlesztő Központba, ezalatt beszédfejlődése megindult, feladathelyzetben tovább tud figyelni, rengeteg mondókát ismer, szép lassan felfedezte a körülötte lévő világot. Mi is izgulunk érte, és a legjobbakat kívánjuk neki és anyukájának!Ha Ön is érdeklődik gyermeke állapotáról, és szeretné látni a fejlődését, keresse fel a TSMT Fejlesztő Központot, vagy az Önhöz legközelebbi TSMT terapeutát, ahol bejelentkezhet állapotfelmérő vizsgálatra.