Nagy érdeklődés mellett zajlott a BHRG Alapítvány első konferenciája a hátrányos helyzetű gyermekek esélyeiről

4 perc olvasás   |   Közzétéve: 2026.03.31. 10:40

2026. március 28-án első alkalommal rendezte meg a BHRG Alapítvány az „Együtt a gyermekekért – Közösen a hátrányos helyzetű gyermekek jövőjéért” című szakmai konferenciát. A budapesti eseményt nagy érdeklődés kísérte: a konferencia megtelt szakemberekkel és a téma iránt érdeklődő résztvevőkkel.

A rendezvény középpontjában a hátrányos helyzetű gyermekek mai magyarországi valósága állt. Az előadások és műhelymunkák során friss kutatási eredmények, tereptapasztalatok és bevált gyakorlatok is bemutatásra kerültek, miközben a résztvevők közösen keresték a válaszokat egy összetett társadalmi problémára.

A konferencián számos történet és elgondolkodtató adat hangzott el, amelyek rávilágítottak arra, hogy a hátrányos helyzet sok gyermeknek a mindennapok része. Elhangzott az is, hogy Magyarországon találhatók az Európai Unió legszegényebb települései.

Az eseményen a téma meghatározó szakemberei és szervezetei képviseltették magukat: többek között Bata Boglárka (Kárpátok Alapítvány), Berki Judit szociálpolitikus (Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége), Kende Ágnes szociológus, újságíró, kutató (ELTE TÁTK), Lannert Judit oktatáskutató (T-TUDOK), L. Ritók Nóra pedagógus (Igazgyöngy Alapítvány), Dr. Both Emőke jogász (BAGázs Közhasznú Egyesület) és Benkő Fruzsina szociális munkás (InDaHouse Hungary Egyesület).

A BHRG Alapítvány részéről Fenyősi Fanni, a kuratórium elnöke, valamint a Védőangyal Hálózathoz kapcsolódó szakemberek és önkéntes TSMT® terapeuták – köztük Hadrévy Borbála, Makkos Dalma és Kerekes Glória – is aktívan részt vettek a programban. A kerekasztal-beszélgetéshez Tóth Ildikó vállalkozó is csatlakozott, aki a társadalmi felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozta. Az esemény moderátora és szervezője Rózsa Mónika, a BHRG Alapítvány Védőangyal Hálózatának koordinátora volt.

Külön köszönet az önkénteseknek, akik segítették az esemény megvalósítását: Mohos Zsófia, Gál-Kovács Zsófia, Kelemen-Matanic Diana, Kurucz Nikolett, Varga Andrea, Károlyi Katalin, Orsós Sándor és Csizmazia Benedek.

A szakemberek különböző nézőpontokból közelítették meg a kérdést: szó esett a gyermekszegénység alakulásáról, a korai fejlesztés és megelőzés szerepéről, az oktatási rendszer kihívásairól, valamint a szülőkkel való együttműködés lehetőségeiről is.

A konferencia egyik fontos üzenete volt, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek támogatása össztársadalmi felelősség, és a valódi változáshoz elengedhetetlen a különböző területek – szakemberek, szervezetek és döntéshozók – együttműködése.

A BHRG Alapítvány célja, hogy a jövőben is teret biztosítson az ehhez hasonló szakmai párbeszédeknek, és hozzájáruljon ahhoz, hogy minél több gyermek megkapja a számára szükséges támogatást.

A konferenciához kapcsolódóan podcast-beszélgetés is készült, amelyben az előadók a hátrányos helyzetű gyermekek esélyeiről, a mindennapi kihívásokról és a lehetséges megoldásokról osztották meg tapasztalataikat.

Továbbiak: ,