CSEMETE PROGRAM
A pályázat célja
A Budapesti Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika Alapítvány által létrehozott támogatás célja, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek esélyegyenlőségét elősegítse. A Lakatos Katalin Ösztöndíj az elnyert pályázók részére maximum évi 90.000 forint összegben az alábbi mozgásterápiás fejlesztések 50 %-os támogatására fordítható:
– egyéni vagy csoportos TSMT terápiás foglalkozás- csoportos HRG foglalkozás- táboroztatás támogatása (3/4/5 napos intenzív fejlesztés)
MIRTILL (született: 2016.)
Mirtill 2016-ban született tervezett, probléma mentes terhességből. Boldogok voltunk, hogy megérkezett a kislányunk, de 4 hónapos korában aggodalomra okot adó jeleket fedeztem fel a mozgásfejlődésében. Gyógytornász segítségét kértem, aki enyhe hypotóniát vett észre, így kerültünk be a debreceni Ibolya utcai gyermekrehabilitációra. A vizsgálatokon megállapították a mozgás- és az értelmi fejlődés elmaradását (veleszületett idegrendszeri rendellenességet állapítottak meg) és megkezdtük Mirtil fejlesztését.A tornáknak köszönhetően 8 hónaposan elkezdett forogni, azonban a fejlődése lassú ütemű volt. Kúszni 11 hónaposan, mászni és ülni 20 hónaposan tanult meg. Időközben szemüveget is kapott. 3 év terápia után sikerült elérnünk az önálló járás képességét, de az idegrendszeri érintettség miatt az egyensúlya és a koordinációja továbbra is jelentősen elmarad a kortarsaihoz képest. Reményeim szerint a további mozgasfejlesztés hatására jelentos javulást érhetnénk el mindkét területen. Egyenlőre még nem beszél, de bízom benne, hogy a mozgásfejlesztéssel előrelépést érhetünk el ezen a területen is. Az édesapja nem tudta feldolgozni a kialakult helyzetet, így – bár rendszeresen látogatja – egyedül nevelem Mirtillt. Napi négy órában óvodába jár, ezalatt én dolgozom. A támogatott fejlesztések mellett igyekszem minél több terápiát biztosítani számára, de egyedülálló szülőként korlátozottak az anyagi lehetőségeim. Mirtill kedves, boldog és nyitott kislány, aki szívesen vesz részt a terápiákon. Barátságos természetének köszönhetően könnyen teremt kapcsolatot másokkal. A foglalkozásokon aktív, lelkesen vesz részt a feladatokban, kitartóan próbálkozik, hogy sikerüljön neki mindaz, ami az egészséges barátainak természetes. Reméljük hogy bekerülünk a programba, és egy lépéssel közelebb kerülhetünk ehhez az álmunkhoz!Mirtill anyukája
DORCI (született: 2016.)
A problémamentes terhességből, komplikációmentes és gyors szüléssel 2017 augusztusában Szigetváron egy életjeleket nem mutató baba jött világra. Az önfeledt öröm helyett megkezdődött a harc azért, hogy a babát megmentsék. 20 percig küzdöttek az élettelen csöppségért.” style=”simple”]A problémamentes terhességből, komplikációmentes és gyors szüléssel 2017 augusztusában Szigetváron egy életjeleket nem mutató baba jött világra. Az önfeledt öröm helyett megkezdődött a harc azért, hogy a babát megmentsék. 20 percig küzdöttek az élettelen csöppségért.Dorci köztünk maradt, de élete első pillanatától kezdve küzdenie kell: A sikeres újraélesztés után hamarosan epilepsziás rohamot kapott. Egy hétig altatásban tartották, hogy állapotát stabilizálni tudják. Az MR vizsgálat születéskori középsúlyos oxigénhiányos állapotot mutatott ki. 53 napot töltött Pécsett majd 12 napot a Szent Margit Kórházban, Budapesten. A saját nyálát sem tudta nyelni, ezért az etetése végképp kihívást jelentett. Többnyire szondán keresztül sikerült őt táplálni a nyelési nehézségek miatt. Dorci felzárkóztatása érdekében a Katona módszer szerinti gyógytornát napi hatszor fél órában négy hónapon keresztül otthon. Így sikerült megtanulnia például nyelni. Mindent megteszünk, hogy minél inkább fejlődhessen kislányuk: Dévény torna, Borsóház terápia, korai fejlesztés, zalaegerszegi gyermekrehabilitáció, Pető Intézet – mind olyan módszer és intézmény, amit már ismerünk. A kitartó munkának köszönhetően Dorci 2 évesen megtanult felülni. Dorci ma már egy gyönyörű, 3 és fél éves kislány, már segítséggel állni is képes, illetve lépegetni, de ahhoz, hogy önállóan járni, közlekedni, beszélni tudjon, még rengeteg fejlesztésre lesz szüksége.”Dorci anyukája
Figyelem!
A fejlesztés támogatása csak a kampányunk eredményeként megvalósult adományok révén realizálódhat.A regisztrálás során a jelentkező elfogadja, hogy BHRG Csemete Programban a támogatást igénylő gyermek profilja keresztnévvel és a GDPR feltételeknek megfelelő rövid bemutatkozással megjelenik a BHRG Alapítvány oldalán a gyermek fejlesztésre/vizsgálatára való támogatási céllal.
Jelentkezés